Szezonális kedvencek magyar márkákkal

by - június 17, 2018


Sziasztok!

Kellemes hétfőt, minden kedves olvasómnak! 
Szerettelek volna titeket ismét, a hét elején meglepni egy újabb bejegyzéssel, hátha ezzel a kis plusz olvasnivalóval kicsit könnyebb lesz a hétkezdés. A nyár beköszöntével újdonságokat is sikerült tesztelgetnem, amelyek már nagyon régóta listás termékek és márkák voltak, így örültem, hogy végre meg is rendeltem őket. Nyáron fokozottabban figyelek arra, hogy ne rétegezzem túl az arcbőröm, ne használjak sok terméket és a minimál rutinom az eddigieknél is minimálabb legyen. Fotózáskor pedig külön öröm volt ránézni a kompozícióra, hiszen számomra ezek a színek a legkedvesebbek. Remélem szívesen olvassátok a mai posztot és talán ti is kipróbáltok innen egy-két terméket. :)  


Drop Organics: Az olajszérumokat tavaly ismertem meg és azóta már elég jól körbejártam Eszter munkásságát a termékekkel kapcsolatosan, sőt egy interjút is készítettem a blogra, amit mindenképp hasznos lenne elolvasnotok, legalábbis, ha titeket is úgy vonz az arcápolás témaköre, mint engem. Röviden és tömören Vadászi-Bakó Eszter alkotásai ezek a csodás szérumok, a márka kínálatában három olaj kapható, amik közül én, a balance nevet viselő terméket rendeltem meg. 

A szérum antioxidáns hatású összetevői támogatják a bőr regenerációs folyamatait, és segítik a ragyogó, élettel teli arcbőr visszanyerését.
Ár: 5900 Ft
Kiszerelés: 20 ml
Főbb összetevők:
  • bio vadrózsa olaj: kiváló antioxidáns, fokozza a bőr rugalmasságát
  • bio ligetszépe olaj: gamma-linolénsav forrás, a hám regenerációját segíti
  • bio homoktövishús olaj: antioxidáns hatású, bőrnyugtató, sebgyógyító
Használata: Esténként a megtisztított, nedves arcbőrre 2-3 csepp szérumot vigyél fel, majd gyengéden masszírozd be.
Ingredients: Simmondsia Chinensis Seed Oil*, Vitis Vinifera Seed Oil, Rosa Canina Hip Oil*, Oenothera Biennis Oil*, Hippophae Rhamnoides Fruit Oil*, Tocopherol
(* ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó összetevő)
Minden drop organics szérum vegán, kőolajmentes, parabénmentes, mesterséges színezőanyag-mentes, mesterséges illatanyagmentes, mesterséges tartósítószer-mentes, állatkísérletektől mentes, szilikonmentes, pálmaolaj mentes.
Ezt a szérumot választottam, mert a másik kettő termék nem kifejezetten az én bőrömre való, de egy cseppet sem bántam a választásom. Körülbelül három hete használom esténként a szérumot és már most sokkal kiegyensúlyozottabb a bőröm. Az esti rutinom abból áll, hogy lemosom a sminkem, az arcom majd vagy ő vagy pedig egy Ordinary termék következik. Nappalra nem tudnám nektek ajánlani bázisként, még akkor sem, ha valakinek nagyon vízhiányos a bőre és könnyebben beszívná az olajat. Én körülbelül másfél órával azelőtt viszem fel az arcomra a szérumot, mielőtt elaludnék, így biztos, hogy reggel nem a párnámon fog landolni, hanem az arcbőrömbe fog szívódni a termék. Eszter azt ajánlja, hogy 2-3 cseppet vigyünk fel az arcbőrünkre, de nekem 1-2 csepp is elég. Én ezt, a hihetetlen forróságnak tudom be.A terméket nem használom minden este, inkább 2-3 naponta, mert tényleg nagyon meleg van ahhoz, hogy az én bőröm kibírja minden este a nehezebb komponensű hidratálást. A csomagolásért odáig vagyok, szép és letisztult, plusz a pipetta is szépen visszacsavarható, nem folyik.Összességében nagyon megkedveltem a szérumot, de kifejtősebb véleményt, majd akkor tudok írni nektek, ha elfogyasztottam teljesen és belekezdtem a következő szérumomba.


Magister Products:
Fogfehérítő paszta: (1590Ft)  Az arcápolás mellett szeretnék jobban odafigyelni a fogaim egészségére is, ámbár én nagyon szerencsés vagyok ilyen szempontból, mert se szuvas, se rossz fogam nincs, ráadásul alap állapotban is fehérek a fogaim. A terméket voltaképp megelőzés céljából választottam, illetve láttam, hogy a fogpaszta fluorid mentes így, nem volt kétség az, hogy meg fogom rendelni, mivel mindig is érdekeltek miben nyújtanak mást a fluorid nélküli készítmények.  A krém,1600 Ft és 70 ml-res a kiszerelése, letisztult pasztelles zöld árnyalatú címkével egy könnyed fehér, műanyag formában. A készítmény megszületésében fogorvosok is közreműködtek és az összetevőket is úgy alkották meg, hogy 10 gyógynövény és 3 ásványi só segítse a fogunk épségét. Külön öröm, hogy a fogínyproblémákra is kifejezetten jó a termék.

A paszta ásványi só tartalma (kalcium só, szódabikarbóna, magnézium só) a fogfelszín kíméletes tisztítását végzi, segíti a plakkok eltávolítását a fogfelszínről, így fehérítő hatást vált ki. Az ásványi só tartalom másik nagy előnye, hogy növeli a szájüreg pH-ját , így védve a fogzománcot a savas hatásoktól és gátolva a kórokozók szaporodását!
Ingredients: Glycerin, Sodium Bicarbonate, Calcium carbonate, Xilit, Magnesium carbonate, Decyl glucoside, Menthol, Acacia senegal gum, Xanthan gum, Mentha piperita leaf oil (BIO), Citrus aurantium dulcis peel oil (BIO), Eucalyptus globulus leaf oil (BIO), Salvia officinalis oil, Citrus paradisi peel oil, Citrus limonum (BIO), Pini Silvestris Oil, Eugenia Caryophyllus oil, Melaleuca alternifolia leaf oil (BIO), Rosmarinus officinalis leaf oil (BIO), Foeniculum vulgare dulce seed oil, Limonene, Linalool, Citral, Eugenol
SLS-, PPG-, Paraben-, mesterséges illat-, színezék-, és adalékanyag-mentes
A termék állaga folyósabb, sárgás tónusú, engem a krémtúróra emlékeztet. Az íze nem az a megszokott mentolos, sokkal gyengédebb és nekem savanyú is, de ezt nem rossz értelemben írom, mert voltaképpen számomra ez az íz nem zavaró, imádom a savanyút. Nem habzik úgy, mint egy Colgate vagy Signal termék, de nem is baj, mert a végeredmény ugyanolyan sima és tiszta, lepedékmentes fogak. A fehérítő hatásáról és a a hosszútávú tapasztalataimról szintén lesz a későbbiekben szó.



Balea termálvizes nappali gél: (990 Ft)
A Dm saját márkás Balea termékeit nagyon szeretem, az itt bemutatott termékek közül ő a kakukktojás, hiszen a Balea nem magyar márka. A termálvizet és kék algát tartalmazó zselé, hűtőben tárolva számomra nagyon jól bevált. Nem egy világot megváltó termék, sőt, nem mondanám, hogy kifejezetten látványos eredményt lehetne vele elérni, de ennek ellenére ebben a nagy nyári melegben egy kedvenc kis hűsítő darab a rutinomban. Alkoholt és parfümöt sem találunk benne, sőt nyilván olaj sincs benne, ami nagy könnyebbség főleg nekem, aki kerüli ezeket az összetevőket, legalábbis az első kettőt. Összességében szerethető termék, reggelente a duzzadt arcra nagyon frissítő tud lenni, de ne várjunk tőle csodákat sem. Ha valaki tényleges hidratálást szeretne és egységesebb bőrt annak, nem ez lesz a megváltó terméke.

Pandacukros multimaszk: (2790Ft)
Ezt a maszkot mindenképp szerettem volna megvásárolni, hiszen amióta kapható, azóta lesem minden felületen. A nevét, Hegedűs Enikő Kialakulat csoportjában kapta és teljesen passzol is a termékhez. A maszk 50ml-res két részből tevődik össze, aminek az egyik fele arra hivatott, hogy a zsírosabb, fényesedésre hajlamos T zónát mattíthassa. Ez a feketés-szürkés könnyed, habos krémmaszk aktív szenet és Holt-tengeri iszapot tartalmaz, ami a felesleges fagyú felszívódásáért felel.  A fehér krémben fehér iszap, fehérliliom található, ami a vízmegkötő hatásért felel. A termék illata isteni, finom vaníliás, cukorkás, de nem geil. Érzékeny bőrűeknek is ajánlott, így bátran vágtam bele a használatába. 
A fekete részt én az orr, az orca, az áll és a homlok részre teszem, a fehér krémet pedig az arcomra. Vékonyan érdemes felvinni, az is éppen elég ahhoz, hogy hatásos is legyen.  Tisztít, puhít és miközben rajtam van a maszk akkor sem érzem, hogy eltömítené a pórusaim. Külön öröm számomra, hogy a pakolás nem tartalmaz fényérzékenyítő savakat, így nyáron is bátran lehet használni.
 Összetevők

Fehér maszk: fehér agyag, tisztított víz, rizsolaj, nátrium-PCA, természetes emulgensek (olívából), Monoi de Tahiti olaj(kókuszolaj, gardénia virág, természetes illat, E-vitamin, limonene*, linalool*, benzyl benzoate*, benzyl salicylae*), napraforgóolaj, fehérliliom olaj, cetil-alkohol(természetes emulgens), természetes illat, benzil-alkohol, dehidro-ecetsav (természetes tartósítók), édeskömény illóolaj, limonene*

Fekete maszk: tisztított víz, holt-tengeri iszap, fehér agyag, uborka kivonat (BIO), bambusz, rizsolaj, természetes emulgensek (olívából kivont), Monoi de Tahiti olaj(kókuszolaj, gardénia virág, természetes illat, E-vitamin, limonene*, linalool*, benzyl benzoate*, benzyl salicylae*),

Természetes BHA fűzből, aktív szén, cetil-alkohol benzil-alkohol, dehidro-ecetsav (természetes tartósítók), természetes illat, édeskömény illóolaj, limonene*


Happy Skin: Díva hyaluronsavas, csipkebogyó olajjal dúsított arcszérum (5490 Ft)
A Happy Skin márkától akkor rendeltem, amikor ingyenes szállításos hétfő volt, így az 5000 Ft feletti rendeléseket ingyen küldték ki. Reggelre nem volt semmilyen olyan szérumom, krémem, ami bombabiztos összetételű és célzott hatású, így mikor nézelődtem a kínálat között ez volt az elsődleges terméktípus, ami érdekelt, no meg persze a maszkok. A márka szintén nem kísérletezik állatokon, nem használ mesterséges illatanyagot. 
A szérumban találhatunk: Hyaluronsavat, Ligetszépe olajat, bio csipkebogyó olajat, rózsavizet, mályva kivonatot és panthenolt is
A szérum állaga könnyed, gyorsan beszívódik de nem azonnal. Reggelente is alkalmazható, nem kell neki 5 perc és be is szívódik. Az illata nekem kicsit olyan, mintha búzát illatoznék, ne is kérdezzétek miért ezt érzi az orrom.:) A csomagolása letisztult, műanyag, fehér pumpás kiszerelésű, a fontos információkat feltüntető címkével. Szeretem ezt a szérumot és alig várom, hogy egy átfogóbb jelentést írjak nektek róla is.
Ti melyik terméket próbálnátok ki ezek közül?
Üdv: Szofi


You May Also Like

0 megjegyzés